Itt vagyok! Majd ha lesz erőm/időm írok többet is!

2008 november 21. | Szerző: |

Na lányok sikerült ebben az esős, nyúlós, nyálkás, szürke, kedvtelen, hideg időben egy kicsit felmelegíteni a szívemet :). Hát persze, hogy nem tüntem el, rossz pénz nem vész el, tudjátok, csak egy kicsit sűrű volt a múlt hét.


Most épp azért görcsölök, mert esik az eső és nem tudunk Mayussal sétálni menni. Séta híjján pedig ő is és én is “idegesek” leszünk. Lehet, hogy én vagyok az erőtlen és az ötlettelen, de sokkal nehezebb lekötni a négy fal között, mint azon kívül, ráadásul némi kinti oxigénre szüksége van ahhoz, hogy jól aludjon.


Ha elállna mennénk, pocsolyák és hideg idő nem áll az utunkban. Sötétség sem, ami ugye négy óra környékén már meglepi az embert gyerekestől is.


Vicces volt az utóbbi pár nap, didergő anyukák a gyér világítású játszótéren, lábuk alatt kipirult, vidám, játszó gyerekek. Kifútta a szél a szemükből a könnyet, de juszt sem akartak hazamenni. Azért ez irígylésreméltó, nem?


Te Forgószél! Én úgy összereszteném Mayust Istikével, násszaszonyod leánya is beszálhatna, (és egyéb blogos gyerkőckék pl. Magnoli Manója). Nem hiszem, hogy kislegényed nem bírna ennyi nővel. Néha szétszednénk őket, meg leszednénk a szekrény tetjéről, elparancsolnánk a vezetékektől, stb. Mi meg a meleg kályha mellett dumcsiznánk meg iszogatnánk egy kis teácskát/kávécskát. Hm. Azt hiszem bilibe lóg a kezem 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. magnoli says:

    🙂 Igaz, ha jól értettem, Forgószélék kissé messze vannak, de ki tudja, részemről ok 🙂

  2. forgószél says:

    Szia Pipacsvirág!:))
    Először is:örülök hogy megvagytok-jól vagytok!
    Részemről is oké a randi,de csak januárban,mert addig havazok a munka miatt.Ha jól sejtem a főváros nincs annyira messze tőlünk-egy óra alatt ott vagyunk busszal.:))
    Szóval visszatérünk rá mindenképpen!:))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!