Helyzetjelentés

2008 november 25. | Szerző: Pipacsvir |

Hát az úgy van, hogy engem kérem elragadtak! Az történt ugyanis, hogy megvonási tüneteimet, mely gyermekem születésétől halmozódik kicsiny lelkemben most van lehetőségem enyhíteni és ezen tevékenység teljes körű besszippantásommal egyenértékű.

Anyósom lelkem, bogaram végre hazaköltözött (csak télvíz idejére) vidékről és mint lelkes (?) nagymama tud vigyázni Mayusra egy kicsit. A zárójel azért van, mert naív butácska fejemmel megint nem tudom eldönteni, hogy én várok-e sokat, vagy tényleg ennyi az annyi és örüljek neki?

A lelkendezés ugyanis abból áll: így kisunokám, úgy kisunokám, ígyszeretlek, úgyszeretlek, de amikor szóba került, hogy akkor mostantól heti egy alkalommal átvállalja a gyerkőcöt, drága szentem kijelentette, hogy persze, persze csak ő sajnálnja azt a három óra hossza utazást, amibe ez kerül (ide másfél, oda másfél) és vigyem én a gyereket.

Voltak kisebb viták, amelyek csak azért nem lépték túl a jóizlés határait, mert önnön kiszolgáltatott helyzettemmel tisztában lévén, nem hagytam eldurrani az agyam. A helyzet jelenleg úgy fest, gyerek összepakol, hóban, fagyban, influenzában, busz, metró, busz, anya (azaz én) városba bejön, dolgot elintéz, gyerekért visszamegy, azután ismét busz, metró, busz. Ráadásul pici magzatom egy idegen környezetben van, egy kutyus mellett, akinek fél az ugatásától.

No de. Ajándék lónak nem nézzük sem a fogát, sem a protkóját, hálásak vagyunk ezen felügyeletért is. Anyának már kell egy kis szabadság, babának meg új helyzetek, emberek, nem jó az, ha úgy megy bölcsibe? oviba? (sors majd eldönti), hogy életében nem volt még távol az édesanyjától.

No kérem, én jöttem, mentem, buszoztam és közben madarat lehetett velem fogatni. Nem volt nyűgés, nyágás, csak egy csajszi voltam a buszon aki végre ott állt meg és annyi ideig, ahol akart a városban.

Délelőtt barátnőztem, egy gyönyörű, tündért látogattam meg, akit már nagyon rég nem láttam és akit úgy áhított a lelkem, mint gyermek a palacsintát. El is mentek az órák úgy, hogy észre sem vettem.

Azután haza, lepakol, ebédel, de akkor már drága lányom hiánya ordított a lelkemben, vívódtam is, rohanjak-e érte vagy valósítsam meg a délutáni tervet.

Bankban ügyintézés, azután elindultam a SZENTÉLY felé. A buszon találkoztam a szomszédcsajszival, mondtam neki (mit mondtam, harsogtam!!), hogy végre nagymama és végre szabadnap és hogy hova megyek. Nézett is nagyokat, hogy nem shoppingolás a program. Hát nem! Lelkem másra áhítozik hónapok óta.

A Mayushoz vissza, kontra délutáni programból a program került ki győztesen. Amikor beléptem az ajtón már éreztem is, hogy húz, von, szippant magába a hely szelleme és őrli fel a más irányában lévő figyelmemet.

Mentem a pénztárhoz lelkesen, mondom itt hagyon a fél vagyonomat, mert tartozásom is van, meg újra be kell iratkoznom, ami ugye nem egy ócsó mulatság, még féláron se, mert gyeden vagyok és úgy féláras a dolog. Kedves hölgy mondja, hogy tartozás kifizet, de nem kell iratkozós díj, mert elég ha Mayust regisztráltatom, ő mint kiskorú még ingyé használhatja a szolgáltatást én meg tudok kivenni a nevére. Hurrá!

Miután elintéztük a papírokat és letudtuk a letudnivalót, átvergődtem a biztonsági kapun és OTT VOLT!!!! Ott volt ezernyi, tízezernyi papírlap, bekötve, polcokra rendezve, végre, végre a könyvtárban voltam!

A könyvtárban, ahol számomra megszűnik az idő, amelynek tudással telített illata megnyugatja a lelkemet, ahol mindíg az a várakozás kerít hatalmába, hogy itt most valami nagyszerű fog történni. Történt most is, mint büszke vadász cipeltem haza a zsákmányt! Most épp Jókai Arany emberét (kövezettek de nekem ez még nem volt meg, de mostanában, egy vidéken könyvespolcról csórt Szegény gazdagok jóvoltából és is és Kedves is Jókaifüggők lettünk), Brunella Gasperinitől egy vidámat, Dr. Ranschburg Jenőtől egy okatósat és a Harry Potter még nem olvasott részeiből kettőt.

Hálátlan vendégnek bizonyultak, mert kilépve keményfedeles szobájukból, rámtelepedtek rendesen és most arra kényszerítenek, hogy, mint valami alkoholizmusába visszaesett függő, minden szabadidőmben olvassak, olvassak, olvassak! És bocsássátok meg, de annyira élvezem!!!!!

Ígérem, amint kiszáradt meder lelkem feltőltődik betűnedvességgel visszatérek közétek és minden lemaradásomat bepótolom.

Addig meg, Isten áldjon meg minden jóasszonyt, ki lelkem hullámzását érteni véli és magasztalja!