Szabálytalan szülinap

2008 december 1. | Szerző: Pipacsvir |

Csütörtök volt. Előző este mondtam Kedvesemnek, hogy bocsi, de holnap még nem tudunk ünnepelni, nem tudtam készülni, tenni, venni (de leginkább venni). Nem is a pénzhiány miatt, mert már hetek óta spórolom ki a kosztpénzből azt a pár ezer forintot amit tudtam, csak nem volt még lehetőség bebumszlizni a városba ajándékot keresni.

Azután szerda este hívott anyósom, hogy mégis vihetem a gyereket, mert mégse mennek orvoshoz.

Hurrá, hurrá! Mégis lesz szülinap! (36. egyébként).

Gyereket lepasszintottam, boldogsággal vegyes anyai sértődéssel vettem tudomásul, hogy most már (második alkalommal), mennyire jól érzi magát a nagyinál. Első blikkre kiruccant az ölemből és ment felfedezni a játékokat amit a nagyival játszottak. (Pl. a feltornyozott párnahalom volt a hegy 🙂

Én meg nyakamba vettem a várost. Tréningnadrágot kerestem, olyan otthonit, mert Kedvesnek most az ment tönkre, no meg arra volt pénzem (történetesen, ha az autó megy tönkre, nem tudtam volna neki venni egy másikat :), meg egy öltönycipőre sokkal nagyobb szüksége lett volna, de arra nem volt elég a píz. (pénz).

A kínai piacon kötöttem ki és ismét megjegyeztem magamban, hogy aki tud enni az ott lévő büfékben az nem normális. Nekem már a szagtól is felfordul a gyomrom. A kínai kolónia harsány és erőszakos volt, de szerencsére sikerült megtalálnom azt az egy-egy kedves, szerény és visszafogott eladót akiktől vásárolni tudtam. Rigojám ugyanis, hogy nem vagyok képes olyanoktól vásárolni aki nem szimpi. Ez a piacon is így van, de igaz ez egy puccos bevásárlóközpontra is.

Szóval vettem sapit magamnak (tudom, tudom a páromnak kerestem szabadidőalsót), kesztyűt meg sálat egy csendes embertől aki épp ebédelt egy sámlin ülve. Tök jó volt, mert tudtam közben próbálgatni és hát ezért ragadtam abba az üzletbe(?), kirakodásnál, fakknál.

A sapi nekem meg azért van, mert gyerekkorom óta nem volt sapim, mert télen egyszerűen nem tartózkodtam túl sokat a szabadban. Köszönhetően annak, hogy az irodába rohadtam reggeltől estig. No de most Mayussal megyünk ha esik ha fú (lehetőséghez képest) és bizony megérzem a fagyban való sétálgatást.

Vettem még zoknikat magunknak és harisnyát a kiscsajszinak. Kedvesnek viszont nem vettem szabadidőalsót. Borzalmasak voltak ugyanis! Azt tudni kell, hogy ő nem szereti a mikroszálas melegítőt. Azt ami olyan selyemszerű anyagból van, finom tapintással, néha pamut béléssel. Pedig ilyen láttam a vaterán meg a teszveszen szépet, olcsót, eredetit! No de Kedvesnek pamut kell. Viszont a piaci pamut borzalmas, mind színében mind szabásában.

Meg úgy vagyok én vele. Ha márka legyen márka, ha márkátlan az sem baj, ha jó, jó, úgysem engedhetjük meg magunknak. Ha látszólag márkás, de valójában egy jól sikerült utánzat, amiről nem rikít, hogy hamis az is simán belefér, no de az, hogy leggagyibb szarra ráraknak egy nike jelet és azt árulják, hát az gáz!

Tovább folytattam a keresést. Üzletekben, boltocskákban próbálkoztam, de csak drágaság fogadott. Azután elmentem kispestre az Europarkba. Hervisben találtam leárazott szabadidőruhákat horror áron (amúgy nem volt annyira horror, csak az én pénztárcámhoz mérten), és az volt az egészben a legviccesebb, hogy a horror árú márkás melegítő alig különbözött a piacitól (csak szabásban, anyagában egyáltalán nem).

A nyertes darabot az Interspárban találtam meg. Egyszerű, de meleg, a színe nem az a kopottas és Kedves örült neki. Kapott még somlói galuskát, mert az a kedvence (torta helyett) és rendeltünk este pizzát.

Tudom nem nagy szám, annak aki naponta pizzát eszik, de nálunk az csak különleges alkalmakkor van. Meg nem is volt időm főzni, hisz egész nap rohangáltam. Még az is gáz volt, hogy az ajándékot otthagytam anyósomnál, úgyhogy azt csak hétvégén kapta meg az ajándékozott, de így is nagyon jó volt minden.

Én most csak ennyit tudtam adni. De adtam. Szívből, szerelemből. És olyan jó volt.. Keresni, kutatni azt a valamit és jó volt megtalálni és gyertyát gyújtani és megenni a pizzát és felköszönteni a Kedvesem…