Az első hétvége 2009-ben

2009 január 4. | Szerző: Pipacsvir |

Magunk mögött hagytunk egy szép és tartalmas hétvégét. A szombat tökéletes volt. Kedves bevásárolt, főzött, én takarítottam, délután pihi, egyedül a Mayussal való séta sült el egy kicsit balul, lévén a lányom egyre beljebb a hisztikorszakában. Vasárnap egy kicsit unalmasabb, teendőnélkülibb, délután egy Apa-Anya-Maya a játszótérren fél órával (összefagytunk ugyanis).

Holnap elkezdődik valami más, az év első munkanapja. Kedves munkába lendül és mi is visszarázódunk Mayussal a hétköznapokba.

Egyre fenyegetőbben közelít a május, már beköszönt a ténye, hogy hamarosan itt lesz és bennünk tervek, találgatások, megválaszolatlan kérdések. Hogyan tovább akkor? Hisz két éves lesz a lányom és már nem GYED-et hanem GYES-t kapok onnantól, ami semmire sem elég és bizony, bizony erőssen el kell gondolkodnom a munkábavaló visszamenetelen. Nehéz nagyon….

Szerencsére Mayus egy impulzív, nyitott, ember és gyerekszerető kislány, aki, habár nagyon ragaszkodik hozzám, mégis a maga útját járja és képes a jelenlétem nélkül is boldog lenni. Biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedne a bölcsibe és nem lenne gond, hogy szocializálódnia kell (talán még jót is tenne neki, hogy az annyira szeretett: gyerekek között lehet). Én is el tudnám képzelni, hogy dolgozom, visszarázódom a mókuskerékbe és elkezdődik egy új élet, de….

Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez csak szükségmegoldás kell, hogy legyen, hogy ha lehet még óvodáig szeretném ha együtt lennénk és nem azért, mert nem szeretek dolgozni (aki anya, az tudja, hogy otthon lenni gyerekkel, az legalább olyan igénybevétel, mint bejárni egy munkahelyre). Azt pedig végkép nem tarom jónak, hogy arra a munkahelyre menjek vissza ahonnan eljöttem. Egyszerűen  azért, mert akkor talán fürdetés előtt látnám a lányomat pár perc erejéig, ugyanis az a munka nem ér véget délután négykor, sőt ötkor, de néha hatkor sem.

Apa reggel vinné bölcsibe ez megoldható, de elhoznom nekem kellene és a jelelnlegi munkakörömben ez lehetetlen.

A kérdés áll a levegőben és vagy lesúlyt, vagy az addig lévő pár hónapig kitalálunk valami okosat.

Második gyerkőcöt vállalni a jelen helyzetünkben felelőtlenség volna. Pedig nagyon jó lenne, már beszélünk róla Kedvessel, próbálgatjuk magukban egy új bébi érkezésének az örömét, de ez csak akkor válhat fizikai valósággá ha kifizettük a tartozásainkat és legalább esélyünk van egy saját lakásra.

Ezért lesz az én 2009-em fontos. Mert vagy vissza a melóba, vagy történik valami ami lehetővé teszi az előrelépést.

Tudom válság van. Tudom rengetegen veszítik el a munkahelyüket. Tudom: össze kellene szorítanom  a számat és hálát rebegni, hogy van hova visszamennem dolgozni (remélem) és nem arról ábrándozni, hogy hogyan tudnék itthon maradni a lányommal még egy évet. De nem tudom megtagadni saját magamat. Magamban azt az akarást, hogy a lehető legjobbat akarom (a családomnak, magamnak és mindenkinek), mert én úgy gondolom az ember (minden ember) olyan és akkora érték, hogy a lehető legtöbb és legjobb jár neki. Úgyhogy, mint mindíg kérek az Univerzumtól és mindent megteszek, hogy lehetősége legyen a kérésemet megvalósítania.