Hamvas húszéseven terveim merev keretbe voltak bezárva és azt gondolam, ha addig és addig ez és ez nem jön össze akkor már megette a fene. Meg azt is gondoltam, hogy harminc felett a női szépség olyan sebesen kezd halványulni, hogy szinte onnantól már nem is nő a nő.
Azután a tervek többsége nem akkor valósult meg amikorra én kitűztem az időpontot, hanem sokkal később, további többsége pedig még megvalósulási fázisban leledzik, pedig már rég lejárt a határidő ééééééééés már elmúltam harminc (novemberben épp plussz három évvel).
Elmúltam harminc és örömmel nézem a dögös negyveneseket, a vidám ötveneseket, az itt-ott már fáj mégis szép az élet ötveneseket, felnőtt nők sokaságát túl jóval a harmincon, akik azt a példát állítják: a ráncaink mennyiségének semmi köze a női szépségünkhöz. És látok fiatal lányokat, keserűen, lélektelenül akik üres bábúként járnak kelnek a világban és nincs bennük szépség, mert nincs bennük élet.
És megtanultam azt is, elkezdeni valamit, újrakezdeni, felállni, álmot megvalósítani, lendülni, akarni, összeszedni az energiákat és belevágni, fejlődni, elindulni SOHASEM KÉSŐ!
Mert lehet, hogy előbb fel kell nőni, meg kell érni a feladathoz, vagy ki kell lépni egy hosszú kapcsolatból és csak utána, vagy fel kell nevelni a gyerekeket és ezért nincs energia, vagy hiányzik a pénz ami később fog beköszönteni, ezernyi ok lehet hogy miért tolódik ki az álmok megvalósítása a lényeg az, hogy kitolódjon és ne kioltódjon!
És magamon kívül – olyan jó látni, napról napra olvasni (már amennyire lehetőség adódik), hogyan fejlődnek, mennek, haladnak azok, akik bepillantást engednek az életükbe a blogokon keresztül, hogyan kezdenek bele egy régi álomba, hogyan lesz fizikai valóság a már régen megfogant gondodolatokból.
Úgyhogy…. Csak így tovább lányok!