Mit csinálok mostanában

2009 január 8. | Szerző: Pipacsvir |

Hááát.

Mindent megteszek azért, hogy a január hidege, szűrkesége ne költözzön belém, belénk és habár az év első napjait éljük és tagjaink, életünk, ámaink csak recsegnek, ropognak a fagyos semmi súllya alatt, újra és újra előásom a pozitívzsákomból a pozitívgondolatokat és hadat üzenek a dermetségnek.

Kedves lelkéből is próbálom kiseperni mindezt, akinek mostanában tettvággyal a szívében és üres pénztárcával a zsebében kell tudomásul vennie, hogy biza az ingatlanpiac még nem ébred álmából.

Azon félelemről, ami ideköltözött hozzánk, belénk és azt susogja, hogy elindulni, beindulni a lakásbiznisz a gazdasági válság miatt nem is fog – nem veszünk tudomást (de sajna tudjuk: ott van).

Ott van és bizony gondolataink közé be-befurakszik, hogy mi lesz, ha úgy lesz, miből lesz étel, lakbér, cipő, pelus?

Nekem jobb, mert én képes vagyok ezen rémképeket félreállítani és bezárni egy szobába és csak akkor ránézni, ha én kiengedem. (Ez többé-kevésbé sikerül).

Kedvesemet viszont többnyire elárasztják ezen gondolatok és emésztik, őrölik a lelkét.

Van tehát figyelemelterelés – Maya személyében tökéletes segítőtársra találtam, azért az elégé kisöpri a gondolatokat, amikor egy kacagó kislány ugrál az ember fején – és van figyelemelterelés egyéb női praktikákkal, többé-kevésbé ez is sikeres.

No meg van Harry Potter, a drága, a megismételhetetlen, abból még több, mint másfél könyv, ez tologatja ki édes párom fejéből a rosszat.

Ezenkívül hadakozom a gázórával, úgy pörög a rohadék, mint becsicsentett táncoslány a Riói-karneválon. A lakás hideg, jéghideg, a nyílászárók rosszak, a fal át van fagyva, úgyhogy rengeteg energiát kell elhasználni, hogy pici lányom ne fázzon meg. Elmegy naponta 10-12 köbméter, ebből a manapság aranynál is értékesebb anyagból, de így is csak 18-19 fokra futja. (A lakás 65nm kb.)

Van még bámulás kifelé az ablakon, hogy most akkor milyen az idő, levegőre és mozgásra vágyó kicsi gyermekemet vigyem-e sétálni? Legtöbbször viszem és habár áthidegülünk és pici arcán csurognak a könnycseppek a hidegtől, a takony az orrából mindíg lenyugodva és feltöltődve érünk haza még akkor is, ha kinttartózkodásunk csupán fél órára korlátozódott a hideg miatt.

Természetesen a jól ismert mosás-főzés-takarítás édes terhe is a vállamon nyugszik, egyéb nyalánságokkal (mosogatás pl) kiegészítve. Januártól azt a jól ismert, de pár hónapja nem játszott, nagyon nem szeretett játékot űzöm, amelynek az a lényege: hogyan hozzd ki háromezer forintból a hétvégi kaját, úgy hogy legyen benne a gyereknek gyümölcs és túrórudi.

Kedves a fent említett okok miatt többet van itthon, ami furamód egyikünknek sem jó. Neki azért nem, mert nincs munka és ezért van itthon és ha nincs munka nincs pénz. Nekem meg azért nem jó, mert neki nem jó.

Sokkal jobb, amikor megy, pörög, elad, felvesz, hisz, hoz, tesz, vesz és este egy örömmel teli, magát hasznosnak érző, a családjáért mindent megtevő és erre büszke férfi jön haza.

Vannak viszont nagy párnacsaták és bújócskák a gyerkőccel. Kacagás, rohangászás és minden egyéb amit egy húsz hónapos produkál. Ja, ja: hiszti is!!!!

Mégis kevesek vagyunk még ketten is, hogy egész nap lekössük édes lányomat, mennyire más lesz nyáron a játszótéren, ahol gyerekek vannak és társaság. Nagyon hiányzik neki, lévén: akkor vagyok igazán boldog, ha kisfiúk és kislányok vannak a közelemben emberke.

Van még: diéta (tudom, tudom, általános program nők nagyrészénél januárban), meg vannak viaskodás a gondolatokkal. Hát, csak úgy belemásznak a fejembe és a sötétebbik oldaláról mutatják a világot.

De megtanultam már figyelni ezekre és megpróbálni megfordítani, elűzni, kicserélni őket.

És vannak a félelmek is. Valamelyik nap egyszer csak rámköszöntek és rájöttem, hogy azon kívül ami miden szülő no1 félelme: történetesen, hogy a gyerekkel történik valami, nekem mint szuverén egyénnek az a legtitkosabb rettegésem: HOGY MÁR NEM SZERETNEK.

Nem a halál, nem a pénztelenség, az öregség, az értéktelen élet, a bénulás, hanem hogy nem lesz senki akit érdekelnék, aki úgy gondolja, hogy fontos, értékes vagyok, aki elfogad a hibáimmal együtt.

Hm. Fontos felfedezés. Már megvolt, de most nagyon kikristályosodott.

Van még sok-sok gondolat a Gázai övezetben történtekről, a gazdasági válságról, a gázvitáról és úgy általában a világ dolgairól.

És van sok-sok gondolat a barátaim és a családom életéről és a blogokon keresztül megismertek mindennapjairól.

Vannak meg nem írt, de előbb-utóbb létrejövő levelek.

És van valami, ami most kitölti, minen szabadidőmet és amiből később valami jó lehet.