Akaraterő?

2009 január 13. | Szerző: Pipacsvir |

Az úgy van, hogy ha elhatározom, hogy kicsit visszafogom magam kalóriabevitel terén. Egy ideig egész jól véghez tudom vinni. Mindaddig míg elém nem raknak valami finom falatot.

Tök jól bírom, sőt szeretem a párolt zöldséget és társait és nem zavar ha vacsorára csak két puffasztott búzaszelet jut két párizsival.

No de amikor átmegyünk Anyósomékhoz és besomfordál a tepsiskrumplis sültcsirkével, akkor nem tudom visszafogni magam. Az is gáz, amikor sültkrumplit sütök Mayusnak és ott illatozik, hívogat, csalogat az a csábító kis kalóriabomba (Ugye ti is halljátok, amikor suttog, hogy egyél meg?)

A tepsiskrumplit hétvégén követtem el, plussz csokiparány társaságában, a sültkrumplit tegnap.

Szóval visszaesés a visszafogottságban!

De van ilyen. Két lépés előre, egy hátra. Most megint egy “lájtosabb” hetet tervezek és véletlenül sem megyek Anyósékhoz hétvégén.

Egyébként az a lényeg, hogy mindíg tudjak mit enni, ha éhes vagyok, csak nem mindegy hogy mit.

Ha megkívánom a csokit például, akkor lereszelek egy répát, rakok rá egy icipici mézet vagy édesítőt (attól függ hány óra van) és azt eszem. Ha nasira vágyom, beszerzek egy csomag pattogatott kukoricát és ha nagyon éhes vagyok jöhet a két szelet puffasztott búzaszelet.

Egyetlen rizikófaktort nem tudok kivédeni. Mayus keresztanyukája egy nagyon híres és baromifinom termékeket gyártó cukrászdában dolgozik és néha amikor átjönnek, hoz egy-egy kis vagy nagy tálca sütit.

Ember lánya legyen a talpán aki nemet tud mondani neki!