2009 január 27. | Szerző: Pipacsvir |

Átöleltem. Úgy bújt hozzám… a lelkembe menekült a keserűsége elől. Ott még napsütés van, a remény és a hit napocskája sütöget. De már gyengül, már bennem is olvadozik a gát, ami ha átszakad, az én bensőmet is szomorúsággal tölti el.

Többhegynyi számla, bankoktól érkező, behajtási eljárás megindításáról szóló levelek, üres hűtő, fogyó pelenka, a kölcsönkért pénzből még pár ezer forint, mindezekre ráadásnak hideg, köd és szürkeség. (Mennyivel könnyebb megőrizni a lelket, ha süt a nap és langyos szellő símogatja az arcot).

És Ő, aki nekiindul reggel, hazaérkezik este, erőtlen, kimerült lélekkel, már nem bízva, csak bámulva maga elé és kérdezgetve, hogy hogyan tovább. Másnap ebből kell felkelni, ebből útnak indulni, ügyfelekkel beszélgetni, lakásokat mutogatni és elrejteni, eldugni mélyre a gondolatot, amelyet ha megérezne a másik elriadna tőle (mint ahogy a társat nagyon akaró nőtől riadnak a férfiak), vedd meg, vedd meg, kérlek vedd meg hagy űzzem el otthonról az ismét beköszönő nyomorúságot.

Csak ez a boldogságforrás, ez az izgő-mozgó, kacagó, ölelő, puszit osztogató, ficánkoló kicsi lány, csak ez van most nekünk, meg mi egymásnak és együtt hárman. Az enyhülés, amit Isten most adott nekünk, amelyben feloldódik a legkeserűbb epe is és édes mézzé válik, ami kiparancsolja a szobából a bánatot.

Jó volt a tavalyi év vége, jutott ételre, lakbérre és kezdtük megadni a tartozásainkat. Most vissza, vissza ide ebbe a létbe, ahol kúszik fel a torkon a szorítás.

Én még erős vagyok. Tudom, hogy lesz holnap és a holnap hozhat bármit. Tudom, hogy lehet szájamig ér majd, ami még csak derékig ér és elmerülök benne. De majd felbukom ismét és kimászom, kimászunk. Mert muszály.

És tanulom a mantrámat és mondogatom és mondogatom. Mert néha úgy a szívem közepébe talál az a sok negatív gondolat. De távol akarom tartani és amikor bekukkant a fejembe én rázendítek 2009-ben várom, sőt bevonzom a változást életem több területén is………