Istenről

2009 február 14. | Szerző: Pipacsvir |

Számomra egy Isten van, csak többféleképpen hívják. Egy vallás, csak az ember a korlátolt, földhözragadt agyával többféleképpen nevezte el. Hatalomvágyból, az éppen aktuális kornak és földrajzi helyzetnek többféle betartandó szabályt és előírást szabott meg a nevében.

Tök mindegy, hogy egy keresztény templomban, egy budhista kolostorban vagy egy zsinagógában imádkozol, sőt tök mindegy, hogy a pakban, vagy épp az ágyadban lefekvés előtt. Az a lényeg, hogy mit élsz át közben, mennyi szeretet, igazság és hit van a szívedben.

Az az ateista, aki bemegy este a gyerekeihez és megsímogatván azt mondja: milyen jó, hogy két sejt találkozásából, a biológia által ilyen csodás gyerekeim vannak, szebben és igazabbul imádkozik, mint az aki a tepmlomban ül és arra gondol, hogy mennyit dobjon be az urnába.

Nem szeretem, ha egy vallás, el akarja törölni, be akarja kebelezni a másikat. Mintha a szőke hajú azért akarná elpusztítani a testvérét, mert annak barna a haja. Egy tőröl fakadunk, nevezzük bárhogy is az imakönyvet a kezünkben.

Bár szerintem imakönyv sem kell. Vagy éled ezt, vagy nem, vagy eljutottál arra a fokra, vagy nem.

Nem szeretem, ha arról beszélnek eljön az ő királysága, megvívjuk a szent háborút, mi vagyunk a kiválasztott nép. Nincs kiválasztott nép, nép van, az ő királyásága meg már eljött, csak mi bemocskoljuk, szent háború meg, ugyan! Az én Istenem nemhogy kivont karddal megsemmisítené a hitetleneket, egy hangyát nem taposna el! Az én Istenem példabeszéd helyett  arcodat a nap felé fordítja és együtt sütkéreztek a napsütésben. Magyarázat és előírások nélkül, legyél bárki is.

Ha jön majd mindenkit magához ölel, addig meg önmagunkban kell megtalálnunk.

Azért ötlött fel bennem, hogy leírom mindezt, mert találtam egy nagyon jó kis történetet, ami írásra késztetett.

Hosszú és a másik blogomba való. Beraktam oda. Aki akarja olvashatja:

Müller Péter – Varázskő – A bolond