Most
2009 április 5. | Szerző: Pipacsvir
Akartam végre írni pár sort, de a lányom a másik szobában utánam kiabál (Párom nincs itthon).
Most már fel tud mászni a járóka tetejére (átrakja a lábát és felhúzza rá magát, a megérkezés egy nagy puff lenne, de ezt idáig sikerült megakadályoznunk).
Annyi minden történt, történik. Már megint úgy érzem, hogy csak futok a teendők után és hiába csinálok meg annyit amennyit csak tudok, kétszer annyi intéznivaló keletkezik.
Lily Drága! Az előző bejegyzésemet csak azért vetettem oda, hogy tudjam ennek az ausztráliai “városkának” a neve mikor vetődött fel először az életünkben. Sok sok kérdés és vágyakozás, félelem, viszakozás, de erő és akart is társul hozzá. Ha lesz időm és kedvem majd úgyis írok róla. A téma örök, mint minden magyar még viszonylag fiatal családban. Megdögleni ebben az egyre rohadóbb országban vagy elmenni, elszakadni, kiszakadni és vállalni az ismeretlent, a bizonytalant, a próbálót?
Bár érdekes. Az a lány és fiú, akik most készülnek kimenni a legfiatalabbak voltak a tájékoztatón. Mesélték volt olyan ötvenen túli bácsi, aki még életében át nem lépte a határt, de most menni készül. Elbocsátották az állásából, munkát másikat nem talál. Mondja, mit veszíthet???
És mi mit veszíthetünk?
2009 április 2. | Szerző: Pipacsvir
hónap lennék? augusztus
a hét egyik napja lennék? hétfő
a nap egy időpontja lennék? hajnal
bolygó lennék? Mars
tengeri állat lennék? delfin
cím lennék? Te rongyos élet
berendezési tárgy lennék? dívány
történelmi személy lennék? Teréz anya
folyadék lennék? tequila
drágakő lennék? hegyikristály
fa lennék? szomorúfűz
madár lennék? sas
szerszám lennék? véső
virág lennék? pipacs
időjárás lennék? nyári zápor
mesebeli lény lennék? tündér
hangszer lennék? zongora
állat lennék? macska
szín lennék? narancssárga
érzelem lennék? vágyakozás
zöldség lennék? paradicsom
hang lennék? OMMM
elem lennék? fa
autó lennék? kicsi, kényelmes, gyors
dal lennék? Carlos Valera – Una palabra (Tűzben edzett férfi zenéje)
film lennék? Szenvedélyek viharában
könyv lennék? Remarque – A diadalív árnyékában
étel lennék? töltöttkáposzta
hely lennék? hegytető
íz lennék? édes
illat lennék? baba illat
hit lennék? szeretet
testrész lennék? kéz
arckifejezés lennék? mosoly
tanóra lennék? irodalom
rajzfilm lennék? Magyar népmesék
mértani alakzat lennék? pentagramma
szám lennék? 0
ruhadarab lennék? pizsama
ékszer lennék? karkötő
kiegészítő lennék? táska
szeretet megnyilvánulása lennék? ölelés
rovar lennék? pillangó
Horgászat- múlt szombat
2009 március 23. | Szerző: Pipacsvir
Péntek. Reggel átvisszük anyósomékhoz Mayust, én szabadnapot kapok. Mint a legtöbbször, most is a könyvtárban kötök ki. A legértékesebb zsákmányom Polcz Alaine Egész lényeddel című könyve, amelyben Mészöly Miklóssal töltött évekről, főleg az utolsó évekről mesél. Kiveszem Libby Purves, Hogyan ne legyünk tökéletes anyák? című művét is, ezt olvasgatom a tóparton, jókat derülök rajta és a szavai hatására tanulok egy kis lazaságot. De még csak péntek. Könyvtár után haza, várom Párom, de nem jön, dolgoznia kell. Nem baj megyek vissza anyóspajtásékhoz. Mayus örül nekem én szorongok kissé. Itt fogunk aludni, én meg a pici lány, hogy hajnalban – minő önzés! – együtt kimehessek a fiúkkal horgászni. Ez a legjobb megoldás, nagymama csak melléfekszik a csemetémnek én meg leléphetek. Más most, hogy itt maradok éjszakára. Félelmetes. Mintha bedugtam volna a fejem az oroszlán barlangjába, kiszolgáltatottnak érzem magam. Össze is rugjuk a port anyóssal. Az egész onnan indul, gondoskodtam-e kajáról magunknak másnapra. Hát nem, én mocsok módon magamra gondoltam végre és könyvtáraztam, a kaja meg nem nagy ügy, majd veszünk egy kiló kenyeret valahol, különben is én azt hittem majd ő berak apósom kis csomagjába egy kis plussz kajcsit és meg is van oldva a dolog. Fejmosás következik, hogy milyen felelőtlen vagyok és ÉN A NŐ, kellne, hogy odafigyeljek erre és már felnőttünk, miért is várjuk el, hogy majd ő gondoskodik a mi másnapi kajánkról. Tudom, hogy totál igaza van, de ahogy mondja, amit érzek mialatt mondja. Azt, hogy nem lehet hibázni, nem lehet, elfelejteni, nem lehet lazítani. A mondatai továbbnyúlnak a nem készítettél kaját-on. Bűnösnek érzem magam, minden éjszakára otthagyott mosatlanért, minden meg nem főzött ebédért (mert van olyan, hogy azt mondom, nincs kaja, virslit eszünk, elegem van!), minden meg nem vart zokniért. Próbálok érvelni azzal, hogy dehát akkor minek élünk, meg azzal, hogy igen hajtani, robotolni, menni kell, de ha néha nem lazít az ember lánya, akkor házisárkány lesz belőle és az mindennél rosszabb, de érzem, hogy lepattan a lényéről az egész. Mert ő akkor is kaját rakott az asztalra, amikor minden este nyolckor ért haza. Hát mit lehet erre mondani? Tökéletlen vagyok na! Hát ez van. Elsunnyogok bénán, ő meg szomorúan. Nincs baj, nagyon szeretjük mi egymást, csak néha a két világ összecsap. Most is már egy óra múlva semmi baj. (Később amikor már megyünk haza, párom mondja, hogy hála az én tökéletlen, lazítani tudó, néha pihenő, néha megálló, az életet élevező énemért és ezzel helyrerázódik véleg a lelkem). Mayus csodálkozik, hogy nem otthon fürdik, alszik de egy idő után elszunnyad. Korán bemegyek hozzá, magam mellé veszem az ágyra, nagyon egyenetlen, párnát teszek a kis teste alá. Nem alszom jól. Várom, hogy jelezzen a telefonom, hogy ébresztő, de nem akarom, hogy Mayus felkeljen rá. Végül apósom rádiós-órája ébreszt, totális hangerővel, lánykám fel sem zizzen rá. Én öltözöm, anyósom mosolyogva, óvón a kisunokája mellé bújik. Konyhában kapok kávét, ha akarnám pálinkát is. Brrr (legalábbis még). Fiúk (párom, öcsém) jönnek. Vidámak, várakozással teliek. Hamar odaérünk. Ébredezik a tó, ami nagyon szép. Kis fából ácsolt menedékek – tető, plussz két fal, két fal meg hiányzik – védik az embert széltől esőtől. De most nincs eső, meleg idő készülődik. Több tó van egyébként egymás mellett, a bejáratnál olyan is ahol majd nyáron fürdeni lehet, meg egy csudijó játszótér, meleg napon símán el tudjuk tölteni az időt Mayussal is, miközben apáék horgásznak. Még hűvös, éppen most kel fel a nap. Már csúszik a pálesz, odakúszik a lábamba, a fejembe, jólesően melegít. Fiúk botot szerelnek, bedobják, én olvasok. A halak még merevek, hideg a víz, nem akarnak kapni, épphogy játszanak a csalival, meg, meglódul a kapásjelző, de semmi konkrét. Néha valaki beránt, de ügyesek ezek a halacskák nem könnyű kipecázni őket. Lányom reggel gond nélkül kel, délben gond nélkül megy aludni, mintha nem is hiányoznánk neki. (Persze este, a saját ágyában, a saját szobájában, egy nélkülünk megélt felkelés és nap után, alig akar kiengedni a karjaiból, mondókát követel még és még és én mondom és mondom úgy alszik el, de igazán csak akkor nyugszik, amikor reggel megtalál engem is, apát is). Eszünk, beszélgetünk, horgászunk. Legalábbis a fiúk én olvasok. Azután megunom és beülük a Párom mellé és kisajátítok magamnak egy botot. Magam se gondolnám, de elkap a vadászszellem, nézem a kapásjelzőt, hátha ráakad valami. Azt nem tudom mit csinálnék ha így lenne, mert hogy nagyon sajnálnám a halat amit kifogtam az biztos. Hát ennyire komoly ez bennem. Nekik számít, hogy van-e kapás vagy nincs, de tudom, hogy nem csak az számít. Ez egy másik állapot, egy lelassult, megállt, szinte mozdulatlan, gondolatokkal teli állapot, olyan gondolatokkal, amelyek a hétköznapok hajtásában nem kerülnének elő. Észre is veszem, a narancssárga kapásjelző ringatózása a víz fodrai felett, tökéletes medítatív állapotba hoz. Na meg a levegő, a táj, a vadkacsák, ahogy ott úszkálnak előttünk és vigyázni kell, ha kenyérkocka a csali nehogy bekapják. Csodás látvány az is, felszállnak, köröznek, azután mértani pontossággal landolnak a vízen. Írígylésre méltő. Jó az idő, süt a nap, melegíti, barnítja az arcunkat. Mellénk egy házaspár érkezik reggel, az asszony köhög, a férfi köhög, látszik rajtuk, több jut cigarettára, mint kenyérre, a lelkem mélyén azért tisztelem őket, hogy így kijöttek, nem otthon bámulják a tv-t. Csipogós kapásjelzőjük van. Hanggal jelez, ha megérinti a csalit a hal. Eleinte, amikor még csak beállítják a készüléket, baromi idegesítő, mert folyamatosan szól. Később már csak egyet-egyet csipog, nem gond. Másik oldalunkon “vicces-aranyos, okos” férfiak. Meséli az egyik a másiknak, hogy mostanában megnőtt a keze. Onnan tudja, hogy régebben ha belerakta a cerkát, elől is tíz centi kilógott, meg utána is most meg…. szerencsére elfúja a hangját a szél. A másik parton apuka, baráttal, gyerekkel. Néha átjön a kis élet napjainak szerencsétlensége (lehet a gyerek nyolc-tíz éves), hallom agyon lehülyézi az apja, meg kiröhögi a barátjával együtt, mert valamit nem tud megcsinálni. Azt is mondja neki: Agyonverlek!, később meg, amikor a gyerek már unja és menne haza, letorkolja csúnyán. Ha lenne bátorságom és erőm odamennék és Isten bizony, félig agyonverném, de ezt csak az ösztöneimmel, az agyam tudja, hogy nem lenne értelme, a szívem meg azt, ez a kis ember még nem gyűlöli az apját, még szereti és szeretetet remél tőle (tudom, tudom jól), ha most bántanám az ő kis lelke halna belé. Szerencsére csak néha néha villan fel ez a másfajta élet, nálunk itt minden szeretettel teli. Kicsi párom is ölel, puszil, most van ideje nem kell rohannia. A gyerek borzasztóan hiányzik mindkettőnkek, a vadkacsákról a háp-háp-háp gyerekdal, a kapásjelző ringatózásáról, a hinta-palinta jut eszünkbe. Kedves elalszik a székben egy pillantra, azt álmodja Maya odalép a háta mögé, megsimogatja a fejét és úgy mondja, ahogy szokta haja, haja. Nekem olvasni jó, enni jó, nézni a vizet jó, egy kicsit szabadnak lenni jó, nem csinálni semmit jó. Csak be-bevillan az elképzelés, ha itt lenne T., bejárhatnánk együtt a többi tavat és jelentenénk a fiúknak, kockáznánk a füvön, ami ott terül el a hátunk mögött és hintáznánk a játszótéren, akkor is ha hülyének néznének érte. Fáj. A vége felé már csalódottak egy kicsit a fiúk, hogy nem sikerült egy halacskát sem kifogni. Melletünk már egy kisfiú van az apukájával. Kisfiú egy négy kiló körüli pontyot akaszt, apuka itt is távolságtartó és mégis érződik rajta a szeretet. Már lenyugvóban a napocska, szép barnára sütött mineket, pakolunk. Kifelé még megnézzük a halakat, amelyek egy mesterséges medencében úszkálnak. Jó volt itt máskor is jövünk, de most megyünk a lányunkhoz haza.
Szavak
2009 március 17. | Szerző: Pipacsvir
Nyomkeresőtől kaptam a játékot. Megadott tíz szót, amelyhez nekem írnom kell valamit. Ezután továbbadom a játékot és leírom, hogy akinek továbbadtam melyik, általam megjelölt tíz szóra reagáljon írásban.
Azért tetszik ez a játék, mert többször is lehet játszani, mert ha több emberkétől kapod is meg a tíz szó akkor is más lesz. Meg azért is, mert szerintem sokat elmond, ki mit gondol egy adott szóról.
Mint máskor is, most nem kötelező senkinek sem beszállni, aki akar továbbadja, aki nem azt is ugyanúgy fogom továbbra is szeretni. Tudom, hogy idő hiányában néha elmrad egy-egy játékrareagálás. (Sajnos nálam is, bocsánat érte).
Akitől szeretném ha az én szavaimra reagálnának:
Forgószél, Lily, Magnoli, Eper, Rzso, Nagymami, Eper, Uccika, Márti, Hivatlan, Mérleg, Eliana, Fermina, Jega
És a szavaim:
Hűség, Haza, Éhség, Várakozás, Könny, Megbocsátás, Gyönyör, Élet, Lélek, Főszereplő, Álom
(tudom, tudom, ez tizenegy, de nem tudok kihúzni belőle, érdekel, hogy mit írtok na 🙂
Az én reagálásom pedig a megadott tíz szóra:
Varázslat: Ott van a mindennapjainkban, csak sokszor nem vesszük észre, mert olyan megszokott. No meg azért, mert az élet negatív oldala serényen munkálkodik azon, nehogy meglássuk. Pedig, mondom, itt van. Néha csak egy falevél erezetében, amelyet a természet oly gyönyörűre rajzolt, néha egy nem várt érintésben, egy elkapott mosolyban, egy jól sikerült délutánban, a forró leves ízében, vagy egyszerűen csak abban a pillanatban, amikor télen az új meleg gyapjú zoknit felhúzzuk a lábunkra.
A kislányom reggel hozzám bújik. Még félig alszunk mind a ketten. Amikor kinyitom a szemem ő is rám néz,a bágyadt, de már huncutul nyiladozó szemeivel. Karom a fejecskéje alatt, az arcát simogatom és miközben a nap bekukucskál az ablakon ő visszasimogat, puhán, gyengéden. Apa is felébredt már. Odabújik mindkettőnkhöz és átkarol bennünket. Erős, hosszú karjával mindkettőnk testét magáhozöleli.
Nevetés: Amiből régebben kevesebb jutott, de most – gyakorló anyukák, apukák könyveket írhatnának tele vele – egy kétéves pici gyerek mellett, mindennapos a móka és a kacagás. (Még akkor is ha nem tudunk számlát fizetni). Például amikor Maya megtalálja a fehér sapkámat és felveszi, azután meg büszkén rohan ki és kelleti, illegeti magát, tegnap este meg azon nevettünk sokat, megtaláltuk Süsüt a neten. Mayus jókat kacagott, ahogy Süsü a mese elején énekel és fújja a füstöt, kacagtunk hát mi is.
Őszinteség: A legeslegfontosabb számomra egy emberi kapcsolatban. Nem a teljes kitárulkozás, hisz lehet és kell is azt mondani: Ne haragudj, erről nem beszélek, de amit meg akarunk mutatni, amiről beszélünk, abban őszintének kell lenni! Mindenki lelkében vannak érzések, gondolatok, amelyek nem tartoznak a másikra, de ami igen, arról igazat kell mondani, igazul kell tenni.
Ha nem vagy őszinte, másmilyennek mutatsz önmagadból egy darabot és akkor nem is szeretsz igazán, mert a szeretet: beengedni az igazi valónkba. Ha abban a pillanatban nem vállalod az őszinteségedből adódó kellemetlenséget amikor kellene, később még torzabul és még fájóbban szakad az igazság rád is és arra is akinek előzőleg hazudtál.
Megbocsátás: Skorpió vagyok, tanulom a megbocsátást. Bennem maradnak a tüskék. De tudom milyen értékes az élet. A fájdalmakat bezárom egy szobába és a jelen boldogságával törődöm inkább, de a szoba az ott marad. Pedig én már tudom, milyen az amikor őszinte megbocsátással ajándékoznak meg. Aki tud megbocsátani, úgy, hogy nem marad benne cseppnyi sérelem, cseppnyi sérülés sem nagyon magas szintjén áll a lelki fejlődésnek. Őszintén megbocsátani azt jelenti, lemondani a sértettség diadaláról ami ott dúl bennünk és amit az egónk oly mohón követel. Többet kellene megbocsátanunk, sokszor már sajnos túl késő.
Összetartozás: Nincsenek szavaim, csak érzem, élem és elmerülök a létében, amikor a párom hazaér és a kislányunk az ajtóban a nyakába ugrik, belépnek és együtt átölelnek engem is.
Tavasz: Megújulni, kinyílni, felfrissülni, éledni. Elengedni a fagyot a dermedt tagjainkból és beengedni a meleget, az életet.
Bátorság: Bátorság úgy élni az életedet, hogy boldog vagy benne, úgy hogy nem érdekelnek társadalmi elvárások, családi előírások, megkövült szabályok. Bátorság kiállni, azért amiben hiszel. Bátorság szeretni azt, akit nem lehet, de bátorság az is szeretni akit szabad. Bátorság gyermeket nevelni. Bátorság beengedni másokat a szíved közepébe. Bátorság szembenézni saját magaddal, azzal a mocsokkal, önzéssel és ridegséggel is ami benned rejlik. Bátorság szépen megöregedni. Bátorság kiszállni a mókuskerékből és már nem a pénzt hajszolni. Bátorság hinni, becsületesnek lenni, igazán élni és bátorság mindent megtenni a boldogságért.
Szépség. Szépség az, amikor a nagymamám kiül a teraszra és a ráncai redőiben végigfut az izzadságcsepp, ő meg letörli. Szépség a gyermekem minden pillanata. Szépség volt, ott a kiállító teremben smink, márkás ruha és műmellek nélkül: mintha Audry Hepburn látogatott volna el ismét közénk. Szépséges volt a kamasz fiú, aki rámosolygott Mayusra amikor a buszon utaztunk, pár hetes volt még csak. A fiú mosolyában már ott volt, a majdani apa. És szépség minden fűszál és minden virág. Szép az ami igaz, ami szeretet
Játék. A szó hétköznapi értelmében, anyaként a reggel első pillanatától elkezdett és a lányom álomba merüléséig tartó folyamatos játék jutott az eszembe. Második elgondolásra pedig mosolyok összevillanása
Titok. Ez titok J
Barátság díj
2009 március 9. | Szerző: Pipacsvir
Az én barátság díjam Eperkétől és Nagymamitól érkezett.
“Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor tovább adod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket ! Válassz nyolc embert!”
És akiknek én továbbadom:
Forgószél, Magnoli, Uccika, Rzso, Szulita, Eliana, Lily, Lustanyu
Linkelni idő hiányában, később tudok.
Álom
2009 március 9. | Szerző: Pipacsvir
Különös álmom volt. Kerek történet, de a nagy részére már nem emlékszem. Arra viszont igen, ültem egy nagy homokozóban és túrtam jókedvűen a homokot. Körülöttem emberek álltak, azok akiket most szeretek. Lyukakat csináltam a puha homokba és kincseket ástam ki belőle, olyan játékokat, amelyeket gyerekkoromban nyelt el előlem az anyag. Mondtam is, hogy melyik játékkal kivel és mit játszottam és kerestem elő sorban és jöttek az emlékek és a hozzá passzoló megtalált tárgyak. Álmomban olyan játékokra, kislányokra és kisfiúkra emlékeztem, amelyek valójában nem vettek részt a gyerekkoromban, de igazi volt mégis. Megmagyarázni is furcsa én azokat a gyerekeket tényleg ismertem és azokkal a játékokkal tényleg játszottam.
Reggel különös érzés kerített hatalmába. Megint úgy éreztem valami nagyon közeledik. Vissza kapok talán önmagamból valamit? Abból a hittel, életszeretettel teli, önmagában és mindenkiben feltétlenül bízó, feltétel nélkül szerető gyermeki énből, amit valami negatív erő folyamatosan próbál, tépni, zúzni, pusztítani????
ejetlek
2009 március 5. | Szerző: Pipacsvir
Megtörtént az esti rutin. Fürdetés, mondóka, összebújás. Mayuskám nagyon álmos volt már, tudtam hamar el fog aludni. Megkapta a babát, a macikákat, ráterítettem a takarót is és puszti nyomtam az arcára, ahogy szoktam. – Szia Kicsim, jó éjszakát! – mondtam az ajtó felé menet. Erre a lányom kissé mérgelődve és követelőzően belekiabálta a félsötét szobába – Ejetlek! – Ami ugye szeretlek akar lenni. Egyből kapcsoltam, hogy mi a bibi. Visszamentem hozzá és úgy mondtam: Szeretlek! Az utóbbi pár napban (hétben?) ugyanis ez az utolsó szó amit hall tőlem amikor elhagyom a szobát és ez a szó most nem hangzott el, jogosan követelte tehát. De az a legszebb az egészben, hogy bennem mindez csak most tudatosult, csak most kapcsoltam, hogy ösztönösen, ezt mondom mindíg a lányomnak, amikor kimegyek az esti lefektetés végeztével az ajtón.
Készülődés
2009 április 7. | Szerző: Pipacsvir
Ma reggel mondta a párom, milyen rossz, hogy nem tudunk készülni az ünnepeinkre. Nagypénteken még lakásokat fog mutogatni és szombat is munkanap.
És tényleg. Az utolsó pillanatban rogyunk le a terített asztal mellé és nem szól az egész semmiről csak egy jó kis falatozásról. Na meg jobb esetben együtt van a család, de erről egy vasárnap délután kell, hogy szóljon nem pedig az ünnep.
Pedig Húsvét jön, Jézus feltámadását ünnepeljük, ez a keresztény világ legnagyobb ünnepe.
Habár nem vagyok a szó szoros értelmben vett keresztény, de hiszek abban, hogy Jézus létezett, a szeretet hirdette és kapcsolatban állt egy tisztább erővel. Hiszek abban, hogy ott és akkor történt valami misztikus, valami világmegváltó.
Jó lenne egy kis IDŐ. Rohanunk, kergetjük a pénzt, a túlélést, versenyt futunk az öregséggel és nincs időnk egymásra és nincs időnk megállni és elgondolkodni azon mit jelent számunkra ez az ünnep, nincs időnk befogadni, megfogalmazni, átélni, magunkévá tenni az üzenetét, a varázsát, a lelkiségét.
Pénteken még szinte mindenki dolgozik és lesznek akik szombaton is. Az otthonlévő nők (én is) meg miközben próbálják ellátni a gyerkőcöt gyerkőcöket, takarítanak, kaját készítenek, főzőcskéznek ki-ki belátása, lehetőségei szerint.
És lám. Amint leírom ezeket a mondatok és tudatosul bennem, hogy borítja rám az élet a teendőket és hogy takarják el a teendők azt ami igazából fontos, máris éhezem egy kis magányra, hogy magamba nézhessem és szárba bonthassam a lelkem mélyén rejlő áhitat magját. Nem sok. Csak pár perc, míg alszik a gyerek, vagy este amikor már lefeküdt. Amikor kiülök az erkélyre mielőtt lemegy a nap….
És mindez azért született, mert a párom szájából elhangzott reggel egy fontos mondat. Hm. Hát így építjük egymást….
Oldal ajánlása emailben
X