Szabó Lőrinc: Tavasz
2009 február 28. | Szerző: Pipacsvir
“Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
“Tavasz!” – felelt a Nap.
“Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
“Meg ám!” – felelt a Nap.
“Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
“Szeretlek!” – szólt a Nap.
“Akkor hát szép lesz a világ?”
“Még szebb, még boldogabb!”
Legalábbis én remélem, hogy most már langyosabb szelek fognak fújdogálni és a napocska is többet süt. Tegnap a játszótér merő egy sártenger volt, szegény Mayuskám nem értette miért csak tíz percre maradtunk, cserébe sétáltunk a már felszáradt járdán.
Mindenkinek nagyon szép, meleg, nyugodt, boldog, napsütéses, örömökben, szeretetben, ölelésekben teli hétvégét kívánok!
Csak egy ágy
2009 február 26. | Szerző: Pipacsvir
Az ágyat akkor vettem, amikor kiköltöztünk a belvárosból. Tulajdonképpen az a költözés volt, a csóróság felé száguldás kezdete. A céges hirdetések között találtam rá, pár ezer forintért megkaptam. Az év leghidegebb napján költöztünk. A szél belehordta az arcunkba a havat, az új lakásunk lépcsőházának járdáján jég tanyázott és közben erőszakosan hullott a hó. Emlékszem a költöztetők végig morogtak. Az ágy délutánra került hozzánk, a párom és az öcsém a délelőtti cipekedéstől megfáradva mentek érte és megfáradva, kimerülve hozták fel a lépcsőn. Morogtak ők is. De végre lett ágyunk. Nem szivacshalom, hanem igazi franciaágy! Igaz a szoba, amelybe raktuk jéghideg volt, úgyhogy a fenét sem érdekelte, hogy nem szivacs van alattunk, amikor három takaró alatt is dideregtünk. Azután újabb költözés következett és az ágy jött velünk. És mintha ez lenne a keresztünk, amit cipelnünk kell, az új lakás hálószobája is nagyon hidegnek bizonyult télire, úgyhogy ha nem is annyira, mint az előzőekben, de dideregtünk ismét. De mire tél lett és kiderült, hogy a nyáron kellemes szoba télen jégkunyhó érzetét kelti, akkor a lányom már pár hónapos volt és a saját kiságyában aludt. Addig meg mi voltunk hárman. A megszületett babóca, a születgető édesanya, alattuk pedig a pár ezer forintért vett franciaágy. Ő volt a tanúja éjszakai szoptatásoknak, ringatásoknak, kimerültségnek, feszültségnek, végtelen szeretetnek és boldogságnak. Az az ágy támasztotta meg először a lányom testét, gerincét, azon tanulgatott gurulni, ahon nézelődött, többnyire onnan fedezte fel a világot. Mayus növögetett, saját szobába került, a tél pedig újra meglátogatott minket. És mintha nem hagyná az élet a felemelkedést (még a szivacsról való felemelkedést sem) a tél hidege egyszercsak kiszorított bennünket a fagyos szobából, ahol öreg nyílászárók engedték be a didergést és az éjszaka a nappaliban talált minket, hát persze, hogy a szivacson! Azóta is ott alszunk ketten vagy hárman, attól függően Mayus kikéreckedik a kiságyából közénk vagy sem. Az ágyon meg, pár napja más, mások alszanak rajta. Mert, hát hogyan varázsol a szegény ember a hátrányából előnyt, megadja magát a sorsnak. Ha nincs kellemes klímájú hálószoba, franciaággyal, akkor menjen az az ágy! El is vitték, pár ezer forintért, nekünk meg lett egy üres szobánk és ezzel egy lehetőség megvalósítani valamit, ami már régóta vágyunk. Párom régóta szeretett volna már dolgozni itthoról is, számtalanszor előfordult, hogy meg kellett (volna) néznie valamit a számítógépen, én meg grafomán ember lévén írnék végtelenül. Kicsi lányunk szabott eme tevékenységeknek határt, ugyanis ha be volt kapcsolva a számítógép, ami a nappaliban állt, ember nem volt aki értelmes dolgott tudott volna rajta művelni, Mayus azonnal szaladt és fölmászott és szétszedett, kikapcsolt. Nem volt kérdés, mi a teendő, a pc-nk bekerült az üres ágy helyére. Nem nagy dolog és mégis, mintha kinyíltak volna az égi csatornák és energia áramlana a lakásba. Ezzel kitárult ugyanis a nappalink és lett jó nagy helyünk játszani, hancúrozni, ami ráadásul nincs megfertőzve a számítógép keltette elektroszmoggal. Teret kapott a “munkaasztal is”, büszkén feszít az ágy helyett a sarokban és nem rondítják félig elrágott kekszek és hajasbabák. A számítógépen való ügyködés pedig örömmé vált. Be lehet csukni az ajtót és el lehet vonulni irogatni, dolgozgatni. És paradoxon, de a gyerekkel töltött idő is több. Az a pár perc ugyanis, amíg leírom amit szeretnék, nem azzal telik, hogy próbálom lefejteni a nyakamról, hanem, hogy gyorsan bepötyögöm ami kell, míg ő képeskönyvet nézeget a járókában, azután meg jöhet a hancúr. Tegnap óta tart ez az áldott állapot és én azóta tűnődöm azon, hogy megváltoztathatja-e egy család életét, hogy pár bútor átrendeződik a lakásban? Tényleg ennyire fontos ez? Mindenesetre remélem, hogy ágyacskánk jó kezekbe került és méltón bánnak vele. Én kötődtem hozzá és gyönyörű emlékeket őrzök róla. Rajta éltem meg a lányommal való közös életünk első hónapjait. Jó legyél ágyacska! Isten veled!
HÓÓÓ
2009 február 18. | Szerző: Pipacsvir
Éjszaka kinéztem az ablakon. Békésen esett a hó. Gyönyörű volt. Reggel hamarabb ébredtem, mint a drága kicsi lányom. Kihasználandó eme ajándékot olvasgattam egy kicsit. Még Karácsonykor kaptam a Nők lapjához egy Müller Péter által írt kis “füzetecskét” a várakozásról, ez akadt a kezembe. Ittam a szavait.
Délelőtt, gondoltam kihasználom a havat és elmegyünk sétálni Mayussal. Úgy terveztem elbotorkálunk a buszmegállóhoz, azután irány a játszótér, ami egy tér közepén fekszik, ott a szűz hó, autóveszély nincs. Nyuszikám végig sirdogálta az utat a buszmegállóig ott meg elkezdett hangosan bőgni. Nem tudom mi baja volt, a sok változás, fázott a keze (mert a kesztyűt azonnal le kell venni), vagy csak fáradt volt. Fel sem szálltunk a buszra, hazajöttünk.
Rendet raktam a konyhában azután bekapcsoltam neki a mondókákat a gépen, hogy nyugodtan tudjak telfonálni, bosszankodtam a UPC-n és elintéztem egy másik rövid beszélgetést. Mire bementem lánykám kidőlve szundikál a járókában. Betettem a kiságyba, most itt vagyok.
Kicsit boszantott a hó, mert amikor vártam nem jött, most meg itt van, de már mást várnék (történetesen, valami tavaszkezdeményt). De azt kell megbecsülni ami van, úgyhogy kirostáltam az elégedetlenségemet és ÖRÜLÖK.
Pont ideillik Kereszty András Györgytől az alábbi kis idézet:
„ A nagyapám egy borús nyári napon így szólt hozzám:
András én imádom, ha esik az eső, és tudod, hogy miért?
Mert ha nem imádom, akkor is esik!”
Remélem Manócskám a délutáni sétát már értékelni fogja, mert nem adom fel, megpróbálkozok havazni egy kicsit, amíg el nem olvad.
Hétvége
2009 február 16. | Szerző: Pipacsvir
Szombat reggel. Kicsi lányunk már felébredt én mégis még mindig a takaró alatt vagyok. Most Kedves kelt fel, tejcsit forralni, kávét főzni. Be is hozza mindkettőt, a lábujjamat sem kell kidugnom érte. Félálomban simogatom Mayus hátát és közben szundizok még. Apával is kiegészülünk nemsokára és hárman heverészünk az ágyon. Béke, nyugalom és szeretet ölel körül minket.
Nálunk nincs Valentin nap (különben sem Valentin, ez Bálint nap kérem!). Nem szeretek semmi: kötelezőt és én ezt is annak érzem. Ha nincs meg néha-néha a Bálint nap a mindennapokban, akkor megette a fene. Szerelmünk ünneplésére sokkal jobbnak tartom az évfordulókat.
Be kell vallanom, azt, hogy jól esne már, hogy reggel ő keljen előbb és én lustizzak egy kicsit kérni kellett. De nem baj. Nem várom el a páromtól, hogy kitalálja a gondolataimat, de azt igen, hogy ha szólók: ez nagyon jól esne tőled, azt lehetőségei szerint valósítsa meg. Hááát megvalósította. (És ígéretet kaptam további hasonló reggelekre).
Meséli munkája során találkozott egy aranyos ötéves kislánnyal, apukája akar lakást venni, mert elváltak a szülők, eladták a nagy házat és most apa, anya különköltözik.
– Beszélgettünk a válásról – mondja
– Igen, és miért váltak el? – kérdezem.
– Na ennyire azért nem mentünk bele.
– Hát akkor miről beszélgettetek? – Nem értem mit akar.
– Arról, hogy A. (a kislány), hogyan élte meg a válást.
Érzem a remegést a hangjában. Leesik.
– Attól félsz, hogy elválunk?
– Igen.
– De miért?
– Mert tudom, hogy sem anyagilag sem érzelmileg nem tudok megadni neked annyit, amennyit megérdemelsz. És tudom, hogy nem az anyagi itt a lényeg..
– Hát igen. Érzelmileg.. – mondom de nem folytatom
A szó ott lóg a levegőben és nehéz nagyon. Most mit mondjak. Hogy ugyan dehogy. Hogy elég ennyi, nem hazudok, néha nagyon nem elég. Ő csak néz maga elé. Nyílt, őszinte és szomorú.
– Tudod én valójában teljesen más ember vagyok. Csak felőröl ez a pénztelenség. Nem hagy önmagam lenni, ha tudnád mennyi mindent szeretnék adni nektek.
Mint egy védtelen kis kölyökkutya. Átölelem és megnyugtatom. Hirtelen minden a helyére kerül. Most, ebben az ételért, lakbérért folytatott lélekölő élethelyzetben ez is elég. Most ez a pár szó, a szándék, nekem a minden.
Szintén szombat. A reggeli kávé, már felesbe készül. Fele kávé, fele zacc. Ennyi, nincs több pénz. Kenyeret még eszünk és ebédre még van maradék. A koffeinhiánytól délre már szédülök. Ó áldott függőség! Délután összekaparom az aprót és séta közben veszek egy zacskó kávét. Kedves, amikor hazajön borzasztóan örül. WC papír nincs, újságot gyűrögetünk. Párom a boltban hitelre vesz cigit (ő dohányzik én nem – ó áldott függőség) és reggelre a gyereknek tejet (na meg a kávéba). Egy kicsit szégyellem magam, hogy a koffein és a nikotin az ami nem maradhat ki a napból. Másnap tejcsi Mayusnak és irány anyósomékhoz.
Apósom a heti fizetését ismét eljátszotta. Hm. Ettől függetlenül jól érezzük magunkat. Eszünk! Mayusnak van terülj, terülj, asztalka (túrórudi, kinderpingvi, kuku – azaz kukorica pehely). Anyósom, mint egy láthatatlan tündér a kevésből bepakol nekünk is egy keveset: krumplit, olajat, tésztát, befőttet. Nézem, ahogy pakol. Nekünk kellene már adni. Elvinni ezt a néha hirtelen, néha kötekedő, csupaszeretet, áldott asszonyt, nyaralni, színházba, strandra. Ezt érdemelné tőlünk, nem pedig azt, hogy abból, amije van, még mi hozunk el. (De sajnos nem tehetünk mást).
Mirr-Murr-t hallgatunk. Rudolf Péter mondja a mesét, hihetetlenül jó.
Samu a kiscsacsi megérkezik, odamegy a bútorokhoz és bemutatkozik, először a szekrénynek, azután az ágynak és így tovább. Szia, én vagyok Samu a kiscsacsi. Hát te ki vagy?
Megy, megy a mese, az egyik ilyen kérdésnél a lányom büszkén kihúzza magát és válaszol, csillogó szemmel: – Maya!!!!
Istenről
2009 február 14. | Szerző: Pipacsvir
Számomra egy Isten van, csak többféleképpen hívják. Egy vallás, csak az ember a korlátolt, földhözragadt agyával többféleképpen nevezte el. Hatalomvágyból, az éppen aktuális kornak és földrajzi helyzetnek többféle betartandó szabályt és előírást szabott meg a nevében.
Tök mindegy, hogy egy keresztény templomban, egy budhista kolostorban vagy egy zsinagógában imádkozol, sőt tök mindegy, hogy a pakban, vagy épp az ágyadban lefekvés előtt. Az a lényeg, hogy mit élsz át közben, mennyi szeretet, igazság és hit van a szívedben.
Az az ateista, aki bemegy este a gyerekeihez és megsímogatván azt mondja: milyen jó, hogy két sejt találkozásából, a biológia által ilyen csodás gyerekeim vannak, szebben és igazabbul imádkozik, mint az aki a tepmlomban ül és arra gondol, hogy mennyit dobjon be az urnába.
Nem szeretem, ha egy vallás, el akarja törölni, be akarja kebelezni a másikat. Mintha a szőke hajú azért akarná elpusztítani a testvérét, mert annak barna a haja. Egy tőröl fakadunk, nevezzük bárhogy is az imakönyvet a kezünkben.
Bár szerintem imakönyv sem kell. Vagy éled ezt, vagy nem, vagy eljutottál arra a fokra, vagy nem.
Nem szeretem, ha arról beszélnek eljön az ő királysága, megvívjuk a szent háborút, mi vagyunk a kiválasztott nép. Nincs kiválasztott nép, nép van, az ő királyásága meg már eljött, csak mi bemocskoljuk, szent háború meg, ugyan! Az én Istenem nemhogy kivont karddal megsemmisítené a hitetleneket, egy hangyát nem taposna el! Az én Istenem példabeszéd helyett arcodat a nap felé fordítja és együtt sütkéreztek a napsütésben. Magyarázat és előírások nélkül, legyél bárki is.
Ha jön majd mindenkit magához ölel, addig meg önmagunkban kell megtalálnunk.
Azért ötlött fel bennem, hogy leírom mindezt, mert találtam egy nagyon jó kis történetet, ami írásra késztetett.
Hosszú és a másik blogomba való. Beraktam oda. Aki akarja olvashatja:
Reggel
2009 február 12. | Szerző: Pipacsvir
Szomorúság?
Inkább elmélyülés……
Egy icipicit egyedül voltam tegnap (közel sem annyit amennyit szerettem volna) és befelé néztem. A BKV-n meg belemerültem Osho könyvébe, este meg Wass Albertbe.
Kicsit felpuhult bennem a lélek, ami a mindennapok csapásait csak úgy állhatja ki, ha kemény. És kicsit ki is nyílt. Zúdultak be és ki rajta az érzések, hangulatok.
Közel voltam önmagamhoz és épp ezért igaz mondatok buktak ki belőlem.
Tapasztaltam megint, hogy mennyire próbál valami negatív erő lelkem megfojtani, kezem leszorítani, mennyi akadályon kell keresztülvergődnöm, hogy egy kicsit is felszabadítsak magamból, egy kicsit is én legyek. Elgondolkodtató, hogy miért???
Éreztem megint azt is, ez az ami boldoggá tesz, hogy ez az utam. (Nem pusztán az írás, hanem a létezésnek az a formája, ami itt él az álmaimban)
Rájöttem arra is mennyire félek. Régebben tiszta szívvel és félelem nélkül mutattam és adtam önmagam. Most próbálom elrejteni ami vagyok. Elrejteni, mert annyi mindenkinek sok volt Pipacsvirág. Túl szenvedélyes, túl öntudatos, túl őszinte. Mennyi ember, aki azért menekült, vagy azért nem akart közeledni, mert túl éles a tükör, amit tartok.
Szembesülni mindig küzdelmes. De a küzdelemért jutalom jár. Amint megtisztítasz valamit, legyen az akár a saját lelked, a sötétségtől szabadult helyen fény keletkezik és megkapod érte az ajándékodat.
Az én ajándékom két levél volt reggel.
Két őszinte, igazi szeretettel átitatott levél.
Hát így indul a nap….
2009 február 11. | Szerző: Pipacsvir
Ma könyvtárban voltam. Maya nagyinál. Reggel Kedves elvitt minket, de este már BKV-val jöttünk. Nagyon elfáradtunk.
Azt éreztem magány kellene. Egy kicsit elmerülni önmagamban, helyrepakolni a dolgokat a lényemben, feltöltődni, rendbetenni és újjúlt erővel berobbani ide és kommentelgetni, írni…
Csak annyi jut, hogy olvasgatok…
Kivettem Osho-tól az Intuíciót és Wass Alberttől az Adjátok vissza a hegyeimet-et.
Ismeritek amikor Selmeczi Roland elmondja a bevezető részt? Ideteszem, frenetikus.
Egyébként én még nem olvastam semmit sem tőle. Óckodom attól ami divatos és manapság Wass Albert divat. De annyira tetszik az a pár mondat amit itt-ott találtam belőle, hogy nem tudtam nem levenni a polcról.
Most meg rátaláltam egy versre, ami nagyon megtetszett még régebben, erre most látom, hogy ő írta. Ezt is ideteszem. Jó kis Wass Albertes bejegyzés lett ez…
De nem baj.
Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…
És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad…
Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.
Életjel :))
2009 február 10. | Szerző: Pipacsvir
Köszönök minden szeretetcsomagot és érdeklődést!
Tulajdonképpen a családunkat támadó vírus tegnap délelőtt fejtette ki igazi hatását némi kisróka formájában, de ezzel rendbe is tette a gyomromat és azóta rohamos a fejlődés. Némi szipogás, köhögés van, de az meg kit érdekel.
Csak félve írom le, Mayusnak nem volt láza, nem ájult be, taknyos és köhög, de úgy látszik ő bírja a legjobban. (Így is maradjon!)
Amiért nem írtam mostanában: egy kicsit szétestem, egy kicsit gondolkodtam és eme folyamat még most is tart. Szerintem majd lesz egy nagy lendület valahonnan és akkor kiírom magamból.
Olvasgatni próbálok mindenkit.
Puszi meg ölelés és minden egyéb.
2009 február 2. | Szerző: Pipacsvir
Megírni azt, főzés szombat déletőtt, este B.P, tanulni újra sokat az életről, önmagamról, vasárnap nagymamáék, Zs. P, este hányinger, fájó végtagok, duzzadás a fülben, ma még egy kis erő elmenni kaját venni, azután ki tudja, Kedvest szintén arconcsókolta az influenza, kicsi Mayus még eleven, láztalan, nagyon remélem, hogy így is marad.
Nagyon bennem van pár sor valakinek akit nagyon szeretek, jó lenne csak egy icipici erő, hogy le tudjam írni neki.
2009 március 4. | Szerző: Pipacsvir
Nyúlós, nyálkás, szürke, álmosító..
Nyomott, zsibbasztó, kedvtelen, unalmas….
Ezt kell most legyűrni, ezt a hangulatot, amit belém varázsol az időjárás. Jól fogy a kávé, dobog már a szívem tőle, de kellett nagyon különben elaludtam volna.
Kandallót varázsolnék ide, ha tehetném tucat illatos gyertyával megfejelve, hoznék még meleget is, mert abból igen kevés van mifelénk, meg bújnék be meleg takaró alá, az ismert forró férfitest ölelésébe.
Kicsi Mayám is, mintha kicserélték volna, önmagához mérten elég szárnyaszegett, az már más tészta, hogy még így is eleven (Imádom!!!)
Délután erőt kell venni magamon és rendezni egy anya-lánya szobában töltött, párnadobálós, rohangálós, hancúrozós délutánt.
Várok, nem is egy fontos dologra, hogy nyíljon már ki az ajtó és tehessek és nyíljon a másik is és mehessek…
Sokat tervezgetek és ha időm van teszek is érte, bennem már a végleges, de a megvalósítás még munka, munka.
És gondolatok kavarognak, szavak által keltett gondolatok, élő ember által írt gondolatok és eltávozott ember által írt gondolatok és az én gondolataim, köztük a hálám Isten felé, hogy tudok érezni, befogadni, elmélkedni.
Oldal ajánlása emailben
X